Én nem tartom magam egy ügyetlen embernek, hiszen számtalan futóversenyen vettem már részt, és igen sokszor voltam akadálypályás versenyeken, az egyensúly érzékem kifejezetten jó, egyszóval ügyetlen nem vagyok, mégis most már el kell hogy gondolkodjak, hogy valamit mégiscsak változtatnom kell, hiszen már sorra hordom a telefonomat a xiaomiszervizshop csapatához xiaomi kijelző javítás miatt, hiszen sorra fordul elő velem, hogy vagy csak simán leejtem a telefont, vagy beszéd közben a vállamhoz szorítva próbálok haladni vagy valamit csinálni és kicsúszik a telefon és össze is törik a kijelző. Persze tudom, hogy az alapvető dolog az lenne, hogy ha telefonálok, akkor ne mozogjak és ne csináljak semmi mást, de ezt biztosan nem tudom megtenni, hiszen így is rohanok egész nap, hogy mindenhol ott tudjak lenni. A gyerekek menedzselése, a munka és a háztartás, a vásárlás nem igazán hagy időt arra, hogy minden egyes telefon alkalmával megálljak és csak arra figyeljek hogy éppen beszélek valakivel.
Ennek okán pedig nem tudom, hogy a masszív tok és a kijelző védelem mellett mit tudnék még kitalálni, de szerencsére a világ egyik legjobb telefon szerviz csapata áll mögöttem, bármikor számíthatok rájuk, hihetetlen segítőkész és lelkiismeretes munkát végeznek és még sosem kellett bennük csalódnom, egyszóval a problémám oroszlán része megoldott, mégis zavar nagyon ez a sok baleset. A férjem szerint lehet hogy ez egy jel, hogy le kellene lassítanom kicsit, nehogy aztán egyszer magam törjem össze, de ilyenkor mindig megkérdezem, hogy vajon melyik gyereket hagyjam otthon, vagy melyiket ne vigyem edzésre, vagy mondjak-e fel a munkahelyemen, vagy épp a bevásárlást bízzam rá? Ekkor pedig csak csendben néz rám, és elmondja, hogy a lényeg, hogy ez a kis csapat tökéletesen kijavítja a kijelzőm hibáját minden estben. Végülis ez is egy megoldási módszer.