Nagyon sok cégvezető számára egy egyszerű kötelező feladat, vagy ami sokszor még rosszabb, egy mumus a munkavédelem és annak minden kötelező és szabadon választható eleme. Persze nem is könnyű feladat, nem vitatom, hiszen a jogszabályok hálójában, a kötelezettségek tengerében ember legyen a talpán, aki el tud igazodni, azonban azt kell mondjam, hogy vannak bizonyos helyzetek, mikor egy jó munkavédelmi rendszer, egy valódi védelmet nyújtó megoldás nem csak emberéletet menthet, hanem bizony hatalmas anyagi kártól óvhatja meg a céget. Egészen egy baleset bekövetkeztéig, vagy egy nem várt esemény okozta kárig az ember számára a munkavédelem és maga a munkavédelmi rendszer csupán egy kötelező rossz feladatként jelenik meg, azonban, ha megvéd valamitől, felbecsülhetetlen értéke kerekedik rögtön. Láttam már nem egy olyan vállalkozást, ami tökéletesen volt felépítve, a rövid és a hosszútávú tervezés eredményeként iszonyatosan dinamikusan és szépen fejlődött a cég, azonban egy rossz baleset következtében a piaci megítélés is megromlott és persze az anyagi kár is jelentős volt, és be is fejezték a tevékenységüket a piacon.
Az én cégemben építőipari tevékenység folyik, ennek kapcsán pedig azt mondhatom, hogy számomra több ízben is nagyon fontos a profi munkavédelem és a munkavédelmi rendszer valódi védelme. Nem volt könnyű olyan szolgáltató partnert találnom, aki ezzel teljes mértékben azonosulni tudott, de hála a jó égnek aztán rátaláltam az activesafety csapatára, és nem panaszkodhatok egyetlen téren sem. Gördülékeny és nagyon hatékony munkavégzéssel, profi munkavédelmi oktatással és valódi eredményekkel végzik ezeket a feladatokat a cégemen belül. Ilyen téren pedig csak ajánlani tudom őket bárki számára, aki nem elégszik meg a dokumentációval és a jegyzőkönyvekkel, hanem valódi eredményeket és biztonságot szeretne a munkatársainak és a cégének egyaránt.