Az ember ha álmodik magának egy célt és van egy terve akkor nagyon sokszor előfordul az az eset, hogy bár nagyon eltökélten és lendületesen indul neki a megvalósításnak, mégis az első nagyobb akadálynál feladja a küzdelmet. Tudom jól, hiszen nekem is voltak olyan ismerősök akik végig hitetlenkedve nézték a ténykedésem, és végül azt kell mondjam, hogy ennek köszönhetem azt, hogy nem adtam fel a vágyam megvalósítását, hiszen nem akartam hogy nekik legyen igazuk. Egyébként már biztosan egy cégnél dolgoznék és sosem tudnám azt elmondani, hogy nem csak hogy jól beindult a vállalkozásom és több embernek tudok munkát adni, hanem bizony most már fejlesztéseket is végig tudunk futtatni a cégen.
Sikerült ugyanis a másfél év alatt annyi tartalékot felhalmozni, hogy most már bátran bele merjek vágni olyan projektek megvalósításába, amelyekhez pályázati forrás, hosszútávú együttműködés szükséges. Eddig ugyanis minden erőmmel azon voltam, hogy egy olyan tartalékot tudjak képezi, ami egy nehezebb helyzetben vagy anyagi nehézségek mellett segítséget tud nyújtani ahhoz, hogy ne kelljen a kapukat bezárni. Nagy felelősség ez mindenhogyan, hiszen sok embernek nyújtok munkát, és ilyen viszonylatban pedig értük és a megélhetésükért is felelősséggel tartozom.
Most azonban már tökéletesen biztonságos a működés és be is nyújtottam egy pályázati anyagot, így elmondhatom, hogy a világ egyik legjobb cégével, pontosabban a segítségükkel be tudok szerezni a nyertes pályázat alapján egy erdészeti kiközelítő kocsit, ami nem csak nagymértékben megkönnyíti majd a munkálatokat, de meg is gyorsítja, így azt remélem, hogy egyre több és több kitermelést tudunk majd vállalni. Reményeim szerint pedig hamarosan új pályázatra adjuk be a jelentkezésünket, és nemsokára egy új gépet tudunk beszerezni, biztos vagyok benne, hogy csakis az Umwelt csapatának segítségével, hiszen maximálisan elégedettek voltunk a segítségükkel. Profik és hihetetlen jó szakmai tanácsokat tudnak adni. A gépeik pedig minőségiek, ami számomra elsődleges szempont.